A Szarvasi Református Egyházközség rövid története

Előszó

Jövőre, 1998-ban lesz 80 éves a Szarvasi Református Egyházközség. Egy emberéletnyi időtartam. Életünkhöz hasonlóan, amint visszatekintünk múltunkra, látunk benne nagyon áldott alkalmakat, szeretetből fakadó cselekedeteket, de olyanokat is, melyekre nem mondhatunk mást, mint: "atyámfiai, nem kellene (kellett volna) ezeknek így lenni".

E rövid történeti összefoglalóban - melyben felhasználtuk Oroszlány Endrének az egyházközség 40. és Ürögdi Ferencnek az 50. évfordulókon elmondott beszédeit - lehet, hogy úgy találják, nagyobb teret kapnak az anyagi ügyek a lelki beszámolók kárára. Azonban nem mellőzhetjük ezek ismertetését, hiszen az ingatlanaink nemléte, majd létrehozása és telkeinktől való megfosztás egy állandóan hullámzó tenger volt, melyen Isten kegyelmébôl maradhattunk csak fenn mind a mai napig. ( Állítólag egy alacsony emberke - népünk bölcs vezére - mondta : "a halat nem kell agyonverni, elég leengedni róla a vizet ". Isten kegyelméből a vízleengedéseket eddig még túléltük. Talán azért, mert a hal ókori keresztyén szimbólum, hiszen görög szavának betűivel kezdődik az ősi keresztyén hitvallás: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó.)

Hiszen iskolai tanteremben, árvaházban, evangélikus templomban tartottuk az istentiszteleteket, mikor hol lehetett. Téves döntések és megalapozatlan számítások miatt nem a templomépítéssel kezdték hiányzó épületeink kialakítását, ami gyülekezetünket a szanálás szélére sodorta. Kondoroson és Szarvason a Tanács elvette templomtelkeinket. A lelkészi fizetések az országos átlag alatt voltak, nem érték el a megszabott minimumot. És mindezek ellenére, mégis egyháznak bizonyult gyülekezetünk, mert elődeink szegénysége jószívűségük gazdagságává növekedhetett, mely talán legnyilvánvalóbban érzékelhetővé Nagytiszteletű Ürögdi Ferenc lelkész úr és felesége Mariay Ilona - Ici néni - életében vált. Böröcz Sándor Vorkutát túlélt evangélikus lelkész így emlékezik rájuk életrajzi krónikájában: " ...a két gyerek ott maradt Szarvason még egy évig a gyermektelen református lelkészéknél: Ürögdi Ferencéknél, akik ugyan anyagiakban nyájuk csekély létszáma miatt szegények voltak, de igen gazdagok szeretetben." (Kiáltás a mélybôl 334. oldal.)

Az elmúlt évtizedek történetéből adunk közre adatokat, néhány pillanatképet az egyház és szolgái életéből. Elöljáróban említjük, amit Oroszlány Endre, gyülekezetünk egykori presbitere és gondnoka egyházközségünk 40 éves történetéről írt beszámolójának végén fogalmazott meg :
"...mindezeket tisztán azzal a céllal mondjuk el, hogy kedves testvéreink levonhassák a hallottakból a szükséges tanulságokat - jövő munkájuknál elkerülhessék a múltbéli hibákat, amelyek egyházközségünk rendeltetésével nem egyeztethetők össze, és egyben mint a szarvasi reformátusság képviselői egyházuk lelki és anyagi ügyeinek céltudatos intézésével - lelkipásztorukkal közösen és jó egyetértésben mindig előbbre és előbbre vigyék gyülekezetünket az egyetlen és igazi cél: a keresztyénség győzelme felé. Úgy legyen!"

Az alakulás körülményei

A szarvasi református egyház történetének kezdetét köztudomásúlag az 1918. esztendővel jelezzük, de jó arról is tudnunk, hogy a szarvasi reformátusok már "1913 szeptemberében előterjesztést adtak be az esperesi hivatal útján az egyházmegyéhez, amelyben a szarvasi református egyházközség megalakításának úgy a hívek lelki gondozása, mint a különböző iskolák ref. növendékeinek hitoktatása szempontjából való szükségességét igazolták." (Részlet az egyházalakító közgyűlés jegyzőkönyvéből). A szarvasi reformátusoknak, akik az 1910. évi népszámlálás szerint 570-en voltak, még néhány évig várniuk kellett, hogy vágyuk teljesüljön. Csaknem öt évig tartott ez a várakozás, mely a különböző egyházi és világi hatóságok lassú, vontatott ügykezelésével, valamint a közben kitört első világháborúval magyarázható. Végre 1918. február 10-én megtartatott Szarvason Futó Zoltán esperes elnökletével az egyházalakító közgyűlés.

Illés Alajos, Papp István, Darabos Sándor, dr. Mázor Elemérné, Biki Nagy Imre, Illyés István, Kiss József, Dézsi Károly, Durkó Gábor, Durkó Gáborné, Kiss Sándorné, Tóth Mihály, Lendvai József, Szűcs József, Kerekes Imre, Kerekes Ferenc, Honti Kálmánné, Laki Sándorné, Cseke Gyula, Ugrai Máténé, Győri Istvánné, Kapus Lajosné, Szatmári Ambrus, Megyeri János, özv. Moldványi Sándorné, Roszjarovitz Jánosné - Ők huszonheten voltak az első áldott magvetés, az önálló szarvasi református gyülekezet szent magja.

A kezdeti évek

Az első lelkipásztor megválasztásáig Futó Zoltán esperes megbízása alapján Darabos Sándor nyugalmazott református lelkész, szarvasi lakos mint adminisztrátor látta el a lelkészi szolgálatot, és intézte Papp István főgondnokkal együtt a gyülekezet ügyeit.

A gyülekezet első lelkipásztora az 1918. aug. 4-én megválasztott Paulik Béla volt. Reá hárult a már megalakult egyházközség gyülekezetté szervezésének nehéz és fontos munkája. Erről a munkáról beszél az első évből való 13 presbiteri jegyzőkönyv. A presbitérium már 1918-ban templom telket kért a községtől, sőt már az első presbiteri gyűlésen temetőhely kérését is elhatározták, de e kérés csak 1922-ben teljesült, amikor is az illetékes hatóságok a kéréssel újra érdemben foglalkozván, egyházközségünk részére temetőhelyül 2 kat. hold területet adományoztak.

Marjay Géza

Paulik Béla

Darabos Sándor

Gyülekezetünk első évének történetéhez, tehát az induláshoz tartozik még az a nemes gesztus is, hogy a kondorosi szórvány gyülekezet egész vagyonát átadta az anya-egyházközségnek, hogy a kezdet anyagi nehézségein ezzel is könnyítsen.

1920 végén lelkipásztori állásáról lemondott. Eltávozása után az egyházközség pásztorlásával és ügyeinek intézésével az esperes Marjay Géza békésszentandráslelkészt bízta meg felügyelő lelkészi minôségben, aki több hónapon keresztül nagy odaadással, megértéssel és szeretettel látta el feladatát.

Erőfeszítések az önálló istentiszteleti hely kialakítására

1921. március 20-án választja meg a gyülekezet második lelkipásztorát Halász Szabó Imre hódmezővásárhelyi segédlelkész személyében, aki 1954 március végéig vezette a gyülekezetet. Lelkipásztorságának 33 éve alatt fontos események történtek: lássuk ezeket időrendi sorrendben.

A már 1918-ban elhatározott templomépítés kérdésének előbbre vitele érdekében 1921 márciusában megalakult a templomalap szervező bizottsága. Ez a bizottság különböző helyi és vidéki egyházi rendezvények, ünnepélyek révén igyekezett növelni a templomalap összegét. 1924-ben az egyházközségi adminisztráció könnyítése érdekében a lelkipásztor javaslatára a presbitérium a közgyűlés tartása alól való mentesítésért folyamodik. Ezt az egyházkerület 1925-ben meg is adja, aminek eredményeként a presbitérium felelőssége lényegesen megnövekedett. (Az engedély értelmében a presbitérium határozhatott olyan ügyekben is, amelyek a gyülekezet választói közgyűlésének hatáskörébe tartoztak. )

A presbitérium 1927-ben az előző év pénztári maradványát templomépítés céljára rendeli felhasználni, ugyanakkor felhatalmazza az elnökséget, hogy Szarvas község képviselőtestületétől egyházi célra alkalmas telket kérjen. Ebben az évben a község parókia-telek megvétele címén 10.000 pengőt folyósít egyházközségünknek. Békés vármegye törvényhatósága, a kultuszminisztérium adományai s az időközben megindított gyűjtés eredményeként ősszel megveszi egyházközségünk templom és parókia részére a Roszik Mátyás-féle telket 600 q búza árában, vagyis 17.760 pengőért. A telken lévő lakást a presbitérium a lelkipásztor számára azonnal rendbe hozatja, aki el is foglalja.

Még ebben az évben az Országos Földreform Bizottság 10 hold földet juttat egyházunknak, de erről a juttatásról egyházközségünk később lemondott a föld rossz minősége miatt.
1928 januárjában egy presbiteri gyűlésen Halász Szabó Imre lelkipásztor bejelenti, hogy a templom és parókia építésére szükséges 30.000 pengő megszerzése érdekében a Protestáns Központi Hitelirodával érintkezésbe lépett, és a hitelt kilátásba helyezték. Ugyanezen év augusztusában a lelkipásztor előterjesztésére elhatározza a presbitérium, hogy a felveendő kölcsönből a már megvásárolt telken parókiát épít, az addigi lelkészlakást pedig imaházzá alakítja át.

Az egyházközség elnöksége 1929. február 15-én Bruncsák János helybeli építőmesterrel vállalási szerződést kötött a parókia felépítésére, ill. a lelkészlakás imaházzá való átalakítására. A parókia még ebben az évben fel is épült. Közben azonban az egyházközségnek fizetési nehézségei támadtak amiatt, hogy a kilátásba helyezett hitelt nem kapta meg, melynek elmaradása többek között még az ország akkori pénzügyi helyzetével is összefüggött. Az egyházközség kényszerhelyzetbe került, s az így felvett kölcsönök csaknem a teljes anyagi összeomlás szélére juttatták gyülekezetünket. Sok küszködéssel és nehézséggel terhes év után végül is a Konvent 1941-ben 32.000 pengő közalapi szanálási kölcsön kiutalásával mentette ki egyházunkat szinte tűrhetetlenné vált helyzetéből. A közalapi szanálási kölcsön visszafizetésére, ill. néhány év után a további törlesztésre már nem került sor, mert 1948-ban kormányrendelet folytán az ingatlanokra bekebelezett tartozások töröltettek, így közalapi tartozásunk is megszűnt, de a Közalap sem szorgalmazta 1947 után a törlesztést.

Az alakulás után 11 évvel végre lett lelkészlakás, de az építkezéssel járó anyagi bizonytalanság nem használt a gyülekezetnek, és legalább olyan káros volt a lelki életre, mint az ingatlanaink hiánya.
A csabacsüdi szórványt 1931-ben anya-egyházközségünkhöz csatolták. A presbitérium létszámát 1934-ben 20-ról 12-re csökkentették. Az ezután következő tíz esztendő alatt semmi különösebb esemény nem történt.

A háborús évek

A lelkipásztor 1944. augusztus 4-én értekezletet hív egybe. Ezen határozat születik ismételten arról, hogy a parókia telkén lévő régi lakást imaházzá kell átalakítani, mivel az evangélikus Árvaházat, ahol abban az időben tartotta istentiszteleteit gyülekezetünk, német katonaság foglalta el. Az átalakításra, közbejött ismert nehézségek miatt, csak két év múlva került sor. Istentiszteleteinket, állandó hely hiányában, hol az ev. Ótemplomban, hol az Ármentesítő Társulat egyik helyiségében, hol az Állami Polgári Iskola tornatermében vagy rajztermében, végül pedig 1946-ig az ev. Árvaházban tartották.

A nyár folyamán Halász Szabó Imre lelkipásztor fiának hősi halála a lelkészcsalád személyes fájdalmán keresztül a gyülekezetet is mélységesen érintette. Isten vigasztaló kegyelmének csodája, hogy a lelkipásztor a súlyos csapás alatt is tudta szolgálni a gyülekezetet.

Ősszel a háború vihara gyülekezetünkön is végigsöpört. Halász Szabó Imre lelkipásztor hűségesen szolgálati helyén maradt, s ennek is köszönhetô, hogy a parókia épületében s az egyházközség vagyonának állagában csak kisebb károk keletkeztek, azonban az egyház irattára sajnálatos károsodást szenvedett.

Háború utáni időszak

A főgondnok javaslatára 1945-ben újra megindult a templomépítési akció. A gyűjtött pénzt az akkori gondnok, Pócsik István értékálló anyagba fektette: 13.000 téglát vett rajta. A következő évben megtörténik a parókia telkén lévő régi lakás átalakítása imaházzá. A Megyei Földbirtokrendező Tanács 1947-ben 10 hold 931 négyszögöl területű ingatlant juttat egyházunknak, amelyet bérbeadás útján hasznosítottak.

Ugyanebben az évben a kondorosi szórvány fiókegyházzá alakult át, így minden tekintetben önállóbbá, függetlenebbé vált, és 1948-tól az anyaegyház lelkésze havonta 2 alkalommal tartott ott istentiszteletet.

Ez idő tájt egyházközségünk előterjesztéssel fordult az espereshez, hogy a mintegy 1000-1100 Szarvason tanuló ref. növendék hitoktatása céljából önálló hitoktatói állás szerveztessék, ami rövidesen meg is történt, és 1947. október 1-jével Ürögdi Ferenc okleveles tanár, volt misztótfalusi lelkipásztor püspöki kinevezés útján hitoktató lelkészként megkezdi működését. Ugyanőt 1948 áprilisában meghívás útján vallásoktató lelkésszé választja egyházközségünk, majd 1950. szeptember 1-től, a fakultatív vallásoktatás bevezetésétől segédlelkészi minőségben szolgál tovább gyülekezetünkben.

A Megyei Földhivatal 1948-ban újabb 19 kat. hold 470 négyszögöl földet juttat az egyháznak. Szeptember 11-12. napjain a helybeli Ref. Nőszövetség rendezésében áldásos hitébresztő és hitmélyítő konferenciát tartottak az ev. Árvaház dísztermében dr. Varga Zsigmond, Irlanda Sára és Gilicze László szolgálatával.

Az 1948-as esztendőben különösen erősen fújt a Lélek szele nálunk. Ezt nemcsak a most említett konferencia jelzi, hanem az is, hogy ugyanebben az évben kétnapos ifjúsági evangélizációra is sor került gyülekezetünkben, s ezen akkor ifjúságunk igen szép számmal vett részt, és nagyon sok lelki áldást kapott Szabó Dániel és Tariska Zoltán missziói lelkészek szolgálatán keresztül. Még egy örvendetes adat 1948-ból: minden kedden mindig más és más helyen házi istentiszteletet tartottak.
A Megyei Földbirtokhivatal 1949-ben az egyházközség kérésére Szarvas központjában egy 314 négyszögöles, igen értékes beltelket juttat templomtelek céljára gyülekezetünknek, a volt Ribárszky-féle bekerített üres telket. (Ezt az ingatlant azonban a község 1953-ban szülőotthon építése céljából igénybe vette, és az idők folyamán nem adott helyette csereingatlant. )

Ugyanebben az esztendőben a presbitérium egy esperesi körlevélre válaszképpen a következő, nagyon tanulságos határozatot hozza:
"Presbitérium bűnbánattal ismeri be, hogy a missziói munkák terén eddig nagyon keveset, majdnem semmit sem végzett. Megdöbbenve vette tudomásul azt a figyelmeztetést, hogy közel van az az idő, amikor minden anyagi támogatás nélkül egyházunknak a saját lábán kell megállnia. Megdöbbenve gondol továbbá arra, hogyha ez az idő most következne el, mi lenne velünk? Éppen ezért a presbitérium átérezve az idők komolyságát, erős fogadást tesz arra, hogy minden missziói munkában, de különösen a családlátogatásban a lelkipásztorokkal és a Nőszövetséggel karöltve ereje szerint részt fog venni. Erre felkészülendően a presbitérium elhatározza olyan hetenkénti megbeszélések tartását, amelyeken a missziói munka végzésével kapcsolatos tapasztalatok megvitatásáról lesz szó. A Nőszövetséget pedig felkéri, hogy hasonló munkájának tapasztalatairól a lelkipásztor által rendszeresen értesítse a presbitériumot. ( 7 / 1949. határozat. )
Gáspár Bertalanné buzgó egyháztagunk 1949 augusztus első hetében Gyóni Géza utcai lakását körzeti konferencia tartására engedi át. Az áldásos konferencia előadói dr. Varga Zsigmond, Koppányi Gyula és Fekete Sándor voltak.

Az ötvenes évek

Az 1950-es évnek két jelentős eseménye volt. Március 28-tól kezdve bevezettük az önkéntes egyházfenntartói járulék fizetését, megszüntetve az addigi kivetett egyházi adó rendszerét. November 19-26-ig mélyen szántó evangélizációt végzett gyülekezetünkben Nagy Sándor gyulai lelkipásztor.
Fábián Éva egyházkerületi diakonissza 1951-ben meglátogatja gyülekezetünket. Háromnapos ittléte alatt felkeresett 15 családot, tartott két bibliaórát, melynek keretében megtanított néhány éneket az akkor már elterjedni kezdő új énekeskönyvből. Ebben az évben az egyházközség földingatlanairól minden ellenszolgáltatás nélkül lemondott.

Dr. Varga Zsigmond 1952-ben harmadszor is szolgált gyülekezetünkben, ezúttal evangélizációval. Oroszlány Endrét első ízben választja meg a gyülekezet az egyházközség gondnokává, akinek példás presbiteri-gondnoki működése gyülekezetünk anyagi, sőt szellemi-lelki életében is áldott fordulópontot jelent. Még ebben az esztendőben kijavíttatjuk az ő hathatós közreműködésével az imaház rozzant tetőzetét, majd 1953-ban tovább folytatódnak ugyancsak az ő inspirálása mellett a kisebb renoválási munkálatok.

Az 1953. év végével rendeli el az illetékes egyházi hatóság Halász Szabó Imre lelkipásztor nyugállományba helyezését, aki azonban az új lelkipásztor megválasztásáig, tehát 1954 március végéig tovább pásztorolja a gyülekezetet.

Az 1953-as év a gondnokságban is őrségváltást hozott. Oroszlány Endre sajnálatos lemondása után a gyülekezet 1953 dec. 20-án dr. Gyökössy Endre atyánkfiát választja meg gondnokául, aki ezt a tisztet az Oroszlány Endréhez hasonló buzgósággal és odaadással látta el a követező év végéig.

A régi - új lelkipásztor szolgálata

Ürögdi Ferenc személyében 1954. március 28-án választja meg a gyülekezet harmadik lelkipásztorát . Ürögdi Ferenc 7 évi segédlelkészkedésének ideje alatt igen jól megismerte a gyülekezet legfájóbb és egyben legégetőbb kérdését: mikor fog az annyiszor tervbe vett templomépítés megvalósulni. Ezért már a lelkipásztorrá való megválasztása utáni első presbiteri gyűlésen be is jelentette, hogy a természetbeni lakásául szolgáló parókia 3 szobáját imaházzá történő átalakítás céljából az egyházközség rendelkezésére bocsátja, mivel a 3 szoba összenyitása esetén a befogadóképessége és légtere jóval nagyobb lesz, mint a régi imaházé. Ezzel megindult az átalakítás kivitelezési munkája, és természetesen a szükséges fedezet előteremtésére a gyűjtés. Az átalakítás és berendezés költségeire 10.000 Ft. irányoztatott elő, végeredményében az átalakítás egyéb utólag programba vett munkálatok végrehajtásával és a beszerzésekkel 17.500,- Ft-ot tett ki, így a templomalap téglakészletét egészen fel kellett használni. Az új imaház felavatása 1954. szeptember 26-án ünnepélyes keretek között ment végbe. Az imaház áthelyezési munkálatainál Dr. Gyökössy Endre akkori gondnok agilitásával, fáradhatatlanságával, hitével és összeköttetéseivel áldott szolgálatotokat tett a gyülekezetnek. Az imaház áthelyezése után az alsó épületben az imatermet egy közfallal két helyiséggé alakították át, az utcai rész vendégszobául, az udvari lelkészi hivatalul szolgált.

Oroszlány Endre presbiter a presbitérium megbízásából megvizsgálta és rendezte az egyházközség addig igen zilált állapotú levél- és irattárát, s lelkiismeretes, pontos, hiányt pótló munkájáról 1954. aug. 28-án kelt jelentésében részletesen beszámolt. Oroszlány Endre újra gondnoka lett 1955. jan. 2-tól 1956. márc. 11-ig a gyülekezetnek, s ez alatt az idő alatt sokféle ügyben kifejtett buzgó munkájával ismételten bizonyságot tett egyháza iránti hűségéről és szeretetéről.

A lelki élet eredményesebbé tétele érdekében 1955 tavaszán a Missziói Bizottság ujjászerveződik, és hitben járó női egyháztagokkal is kibővül. Bevezetik az úrvacsora jegyeinek havonta történő kiszolgáltatását. Írógépet vásárolnak az irodai munka könnyítésére, és új szőnyeg kerül az úrasztala alá is Albert Pálné adományából. Augusztusban a presbitérium dr. Gyökössy Endre indítványára az 1958. évet, mely egyházközségünk 40 éves fennállását jelzi, jubileumi esztendőnek nyilvánítja.

Itt emlékezünk meg Isten iránti hálával azokról, akik klenódiumainkat, kegyességi felszerelésünket adományozták.

Ezüst úrvacsorai kelyhet adományozott Illyés Alajos és neje Molnár Juliska 1925-ben.

Ezüst úrvacsorai kancsónk özv.Tóth Mihályné Kita Mária adományaként ugyancsak 1925-ből való.
Szintén 1925-ben szereztetett be közadakozásból egy nagyobb és egy kisebb ezüst úrvacsorai tányér, valamint egy hímzett úrasztali terítő.

Felvidékről áttelepített testvérünk adományaként 1947-ben egy kis méretű ezüst úrvacsorai kelyhet kaptunk, amit elsősorban betegek úrvacsoráztatásánál használunk.

1953-ban külön presbiteri bibliaórát indítottunk, s ugyanakkor a presbitérium ismételten ígéretet tett arra, hogy a gyülekezet anyagi kérdéseinek tárgyalása mellett súlyt helyez a lelki kérdések megbeszélésére is.

A forradalom és hatása

1956 őszének politikai és egyházi eseményei gyülekezetünkben is éreztették hatásukat: "Örömmel láttuk istentiszteleteinken megjelenni azokat a hittestvéreinket, akik magatartásukkal korábban azt a látszatot keltették, mintha egyházunkkal szemben teljesen közömbösökké váltak volna." Ebben az esztendőben gyermek-istentiszteleteinken 30 körül volt a résztvevők száma.

Anyagi életünk vezetésére gondnokul Nagy Kálmánt választotta meg a gyülekezet. Ürögdi Ferenc így emlékezik meg róla : " Személyében igaz barátra és áldott munkatársra találtam, akinek őszinte szeretetből fakadó tanácsaira s az istentiszteletek előtt velem együtt elmondott könyörgéseire a mai napig is szükségem van."

Ebben az évben szerda esténként a Biblia fogalmainak tisztázására s hitéletünk elmélyítésére bibliaiskolát indítottunk, amely később közösségi bibliaórává alakult át, s a mai napig ilyen jelleggel működik.

A következő évben május 20-25-ig gyülekezetünkben evangelizációs szolgálatot végzett Veresegyházy László battonyai lelkipásztor. Munkatársai Dányi József makói és Kádár Ferenc hódmezővásárhelyi lelkészek voltak. Áldásos szolgálatuk eredményeként népes létszámú hívő közösség látogatja a szerdai bibliaórákat.

Még egy, ma már szinte hihetetlen adat 1957-ből: a gyermek-istentiszteleteken az év folyamán 549 fiú és 549 leány, tehát összesen 1098 gyermek vett részt.

A negyvenedik, jubileumi esztendő

1958. február 9-én templomi ünnepély keretében emlékeztünk meg arról, hogy egyházközségünket Isten 40 évvel ezelőtt hívta életre. Igével Szabó Dániel mezőtúri lelkipásztor szolgált. A négy évtized történetére Halász Szabó Imre nyug. lelkipásztor emlékezett vissza. Február 16-án presbitériumunk ünnepi gyűlésen emlékezett meg egyházközségünk megalakulásának évfordulójáról. Az egyházközség történetét Oroszlány Endre presbiter testvérünk ismertette a tőle megszokott alapossággal, lelkiismeretességgel és tárgyilagossággal. Felbecsülhetetlen értékű munkája az utókor számára valóságos kútfő, hiszen még a szemtanú hitelességével írhatott ma már az iratok hiányossága miatt nehezen rekonstruálható eseményekről.

Nagypénteken teljesen áttértünk az új énekeskönyv használatára, s ezen a napon először osztottunk nagypéntek alkalmából úrvacsorát, mégpedig az esti istentiszteleten. A nagypénteki úrvacsoraosztás gyakorlata azóta is megvan gyülekezetünkben. November 24-e és 29-e között gyülekezetünkben evangelizált Szabó Géza eleki lelkipásztor. Szolgálatát komoly lelki megújhodás és megerősödés követte.

A szekularizáció

A szekularizáció 1958-cal kezdődően gyülekezetünkben is erősen éreztetni kezdi hatását. A különböző alkalmaink látogatottsága két esztendő átmeneti emelkedése után hirtelen apadni kezdett.
Az 1959. év általános jellemzésére hadd idézzük a lelkipásztori jelentésből a következőket:

"...Az Igét nem igényeljük eléggé, ezért ijesztően apad istentiszteleteink látogatottsága. Gyermekeinkért nem érzünk elég felelősséget, ezért nem küldjük őket Isten házába, az úrvacsorai alkalmakat egyre jobban elhanyagoljuk.... lassanként elnéptelenednek bűnbánati istentiszteleteink, nem is beszélve a bibliaórák látogatottságának folyamatos sorvadásáról, a vallásoktatás és a leányköri munka megszűnéséről..."

Egyébként 1959. jan. 15-én vezettük be a parókiára a régen nélkülözött telefont, elsősorban azért, hogy ezzel is használjunk és szolgáljunk gyülekezetünk tagjainak. Ebben az esztendőben egyházközségünk özv. Szöllősi Istvánnétól 3.000 Ft-ot örökölt .

1960-ban február 24-én megtartottuk - újításként bevezetve - az első presbiteri összejövetelt tea mellett, teljesen műsor nélkül, szabadon beszélgetve. Ezeket az alkalmakat, amelyek a presbitérium tagjainak baráti közösséggé való formálását szolgálják, meglehetősen rendszertelenül, de Ürögdi Ferencék szolgálata alatt folyamatosan megrendezték.

1961-ben tovább folytatódott a szekularizáció hatása, s a lelkipásztori jelentés minden téren apadásról, zsugorodásról, elnéptelenedésről volt kénytelen beszámolni.
Az 1962-es összefoglaló jelentés megállapítja:
"Az elmúlt év folyamán egyre világosabban megláttuk azt is, hogy új idők olyan új egyház megszületését sürgetik, amelynek csak a mondanivalója lesz változatlan - azaz marad a régi - , de amelynek szervezetében, egész struktúrájában mássá kell lennie, és még szolgálati módjának is át kell alakulnia, hogyha az embereket utol akarja érni, és szolgálni akar nekik."

1964-re nézve ezt olvashatjuk a lelkipásztori jelentésben: "Nem siránkozni kell azon, hogy a régi vágányokat felszedték előttünk, hanem imádságos buzgósággal s a Szentlélek által ihletett ötletekkel új lehetôségeket kell teremtenünk arra nézve, hogy valamilyen módon eljuttassuk az örök emberhez az Ige ma is aktuális üzenetét. Rendkívüli jelentőségűek lesznek lassanként a pásztori beszélgetések, melyek során a hétköznapok nyelvén kell megszólaltatnunk az Isten gondolatait, s kell emberközelségbe hoznunk konkrét megoldások formájában az Igét, vagy csak egyszerűen türelmesen és szeretettel meg kell hallgatnunk őszinte szóval elmondott nyomorúságokat - s máris szolgáltunk."

1964-ben a gondnoki tisztben Nagy Kálmánt - akinek 8 évi hűséges helytállásáért Istené legyen a dicsőség - Szász Tihamér váltja fel. 1965. április 2-án megtartottuk az első ökumenikus jellegű bibliaórát, amelyen a helybeli baptista és mindkét evangélikus gyülekezet tagjai részt vettek a reformátusok mellett.

Megújuló közösség, pezsdülő gyülekezeti élet

1965 nyarán bevezettük a vizet a parókiára, s így hasznosítottuk az épületben kezdettől fogva meglévő fürdőszobát. A lelkipásztori jelentésben a következőket olvashatjuk: "A szerda esti bibliaórákról...csak a legnagyobb örömmel és hálaadással írhatok. Ezeken a nagyon áldott alkalmakon, amikor az Igét teljesen kötetlenül beszéljük meg, és testvéri közösségben imádkozunk, összesen 509-en vettek részt az év folyamán... Sok jel mutat arra, hogy a jövô igehirdetésének ez az útja: kicsi közösségben, szinte baráti módon s teljesen a hétköznapok nyelvén beszélgetni az Igéről." Ebben az évben gyülekezetünkben megalakult egy kis énekkar. Ugyancsak ettől az évtől kezdődően gyülekezetünkben évi négy szeretetvendégséget tartunk, évszakonként egyet. Áldott alkalmak ezek. Bennük a gyülekezetté kovácsolódás, a testvéri közösséggé való egybeforrás hasznos lehetőségeit látjuk.

Az 1966-os lelkipásztori jelentés, több negatív jelensége mellett, örvendezve állapítja meg, hogy istentiszteleteink látogatottsága nőtt, az úrvacsorázók száma emelkedett, s a konfirmált gyermekeket minden hónapban egyszer összegyűjtjük az Ige köré.

1966-ban újfajta missziói munkát kezdett el a lelkipásztor, egyelőre kísérletképpen: a "levélmissziót". Egy-egy nevezetes alkalomból - születésnap, házassági évforduló, halálozási nap stb. - megfelelő hangú levélben keresi meg egyháztagjainkat, Isten kegyelmére, szeretetére, gondviselésére emlékeztetve őket.

1967 tavaszán a parókia utcai frontjának kerítésén részleges javítási munkákat végeztünk, szeptember 30-án pedig megkezdődött az imaház részleges tatarozása, amelyet gyülekezetünk 50 éves fennállásának jubileuma alkalmából határozott el a presbitérium. Ez a tatarozási munka az 1968-as esztendőre is áthúzódott, e munkával kapcsolatban egyházunk tagjai - mint már a múltban többször is - példamutatóan tettek bizonyságot áldozatkészségükről.

A gyülekezetünk 50 éves fennállásának évfordulóját 1968 májusában, méltó keretek között, gyülekezeti nap formájában ünnepelték meg.

Az utolsó negyed század

Ürögdi Ferenc lelkészi tevékenysége négy évtizedet ível át. Hitoktató lelkészként került Szarvasra 1947. október elsején. Nemsokára a püspök úr segédlelkészi minőségben erősítette meg. 1954-ben Halász Szabó Imre lelkipásztor nyugállományba vonulása után a gyülekezet meghívással lelkipásztorává választotta. A legelső alkalommal lemondott a számára szolgálati lakásul járó parókia három utcai szobájáról, és azt a gyülekezet imateremmé alakította át. A kislétszámú gyülekezet csak nagyon szerény körülmények között tudta a megélhetést biztosítani lelkésze számára. Voltak idők, mikor a lelkipásztor napszámba járt, hogy családjáról gondoskodhasson. Az anyagi szűkösség azonban a jószívűség gazdagságával párosult. Amikor a rendszeres naplóvezetéshez szükséges füzetre sem tellett, akkor is gondoskodtak a rászorultakról, és lakásukban otthonra találhattak a száműzöttek gyermekei. Közel 30 gyermek nevelkedett rövidebb - hosszabb ideig az imaház falai között. Ürögdi Ferenc súlyos betegsége miatt 1976. szeptember 23-tól elindította rokkant-nyugdíjaztatását. Az 1976/15. számú presbiteri határozat a következőket rögzíti ezzel kapcsolatban: "...a lelkipásztor nyugdíjaztatása mellett érvként azt is felhozza, hogy betegsége szellemi téren is károsan érezteti hatását, így - a gyülekezet érdekét szem előtt tartva - jó lelkiismerettel és felelősségteljesen a szolgálatot ő tovább nem vállalhatja." (A nyilatkozat pedig arról árulkodik, mennyire birtokában volt még "szellemi" képességeinek ! )

Egészségi állapota annyira javult, hogy hamarosan a helyettesítésre kirendelt Kodácsi János békésszentandrási lelkipásztortól visszaveheti a szolgálatokat, majd 1978-ban épp Békésszentandrás helyettesítését bízzák rá. Közben felesége megkezdi teológiai tanulmányait Debrecenben. A következő év április elsejétől reaktivizálják, és mint teljes jogú lelkész szolgál tovább. Egészségi állapota azonban ismét romlik, és 1983. január 30-tól már a felesége irányítja a gyülekezetet mint gyülekezetvezető presbiter, majd 1984. április elsejével végleg nyugdíjazzák. A megüresedett lelkészi állást Csaholczi László és felesége foglalja el. Mivel ők Békésszentandrásra költöztek, az imaházban továbbra is Ürögdi Ferenc és felesége lakott, így mindig találtak ott valakit a gyülekezeti tagok. A lelkészházaspár nyugdíjasként is végezte a hívek lelkigondozását - természetesen a megváltozott lehetőségeikhez alkalmazkodva. Saját házukba 1988-ban költöztek át, ahol havi rendszerességgel házi istentiszteleti alkalmaknak adtak otthont, mely lehetőséggel főleg az idős zöldpázsiti emberek éltek.

Ürögdi Ferencné Mariay Ilona gyülekezetvezeto presbiterként szolgál férje elhúzódó betegsége alatt a gyülekezetben. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a tartós betegséggel együtt kell élni, beiratkozott a Debreceni Teológiai Akadémiára, és levelezo tagozaton sikeresen elvégezte. Az istentiszteleti szolgálatokat Ürögdi Ferenc nyugdíjazásától Csaholczi Lászlóék szolgálatba állásáig Beszterczey László nyugalmazott lelkipásztor Gyomáról látta el (1984).
Csaholczi László és felesége Csaholczi Lászlóné (Kádár Marianna) 1984-tol szolgáltak egyházközségünkben 1989-ig. A lelkészházaspár Békésszentandráson lakott, és onnan látta el a szarvasi szolgálatokat. Munkájuk eredményeként ismét megjelentek a gyerekek a gyülekezetben, megindult a hitoktatás, és konfirmációra is sor került. Búcsúzásuk alkalmával, 1989 utolsó vasárnapján került sor az új harangláb szentelésére. A gyülekezetnek 71 évet kellett várnia erre az örömteli eseményre.

Virágh György 1989-1991 között szolgált gyülekezetünkben. Magas szintu felkészültség, szakmai és erkölcsi igényesség jellemezte munkáját. Róla mondta valaki:"több felekezet sok lelkészét ismertem, de igazi tiszteletest, csak ôt ". Elvállalta 1991-ben a Debreceni Református Kollégium vallástanári állását, és az év nyarán elköltözött gyülekezetünkbôl.
Pentaller Attila 1987 nyarán költözött városunkba, és így lett gyülekezetünk tagja. A gyülekezetbol indult a teológiára, amit levelezo tagozaton végzett el. 1991-ben Virágh György távozása után Kocsis Elemér püspök úr - exmisszus-segédlelkészként tanulmányai mellett - kirendeli gyülekezeti szolgálatra a Szarvasi és Békésszentandrási Egyházközségekbe. Segédlelkészi képesítését 1993-ban, majd két év múlva a lelkészi oklevelet szerzi meg. A szarvasi gyülekezet meghívással lelkipásztorává választja 1996. augusztus 18-án. Ettol kezdve Békésszentandráson helyettes lelkészként szolgál tovább. Az egyházközségünk 75 éves évfordulájára a gyülekezet imaházunkat belülrol teljesen felújítja, és a következo évben a külso tataroztatást is elvégzi. A békésszentandrási gyülekezettel egyre inkább eggyé válik a gyülekezet. Az összetartozást nemcsak a közös presbiteri továbbképzések, hanem az együtt szervezett rendezvények erosítik: közös kirándulások Debrecenbe (1995), Ópusztaszerre (1996), a közösen megrendezett lelkészbeiktatás a békésszentandrési templomban, a gyerekek számára együtt tartott csendesnapok és az 1996-os csendeshét, melyen a hollandiai Hasselt városának református gyülekezetébol egy hitoktató házaspár és öt ifjúsági tag vett részt segítoként.

Külföldi kapcsolatok

Hálával köszönjük meg mindazon keresztyén testvéreink áldozatos segítségét, akik imádságaikban hordozták és adományaikkal segítették a szűkös anyagiak között gazdálkodó gyülekezetünket.
A ki nem mondhatóért és a meg nem köszönhetőért adunk most hálát Urunknak, és így emlékezünk finn testvéreinkre, a Lahti városában élő Harjula - Unkari Klub tagjaira, a hollandiai Sassenheim református gyülekezetére, különösen Riet és Cornelius Geldofra, valamint a De Boer házaspárra. Szolgálatuk megbecsülését Jézus szavaival fejezzük ki :
Jézus Krisztus mondja : "Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket (éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, börtönben voltam és meglátogattatok) akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." ( Máté 25,35-36.40. )
Utószó

"Sámuel próféta, mikor látta, hogy népe tiszta szívből meg akar térni Istenhez, imádkozott értük, és a népe győzedelmeskedett ellenségein. "Sámuel ekkor fogott egy követ, felállította, és elnevezte Eben - Háézernek, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az Úr!"
Szarvas maroknyi reformátussága sem tud mást mondani, mint boldog örömmel ismételni annak szavait, aki egyetlen igét sem engedett leesni a földre.

Egyházközségünk lelki vezetői:Darabos Sándor (1918), Paulik Béla (1918-20), Marjay Géza (1921), Halász Szabó Imre (1921-54), Ürögdi Ferenc (1947-76) és (1984-89), Kodácsi János (1976-1989) megbízott helyettes, Mariay Ilona (1983-84) gyülekezetvezető presbiter, Beszterczey László (1984), Csaholczi László (1984-1989), Csaholczi Lászlóné Kádár Marianna (1984-1989), Virágh György (1989-1991), Pentaller Attila (1991-segédlelkész, 1996-választott lelkész).
Világi vezetők:Papp István, Illés Alajos, Biki Nagy Imre, dr.Konkoly Iván, dr.Demeter József.
Gondnokaink:Tóth Mihály, Kovács Károly, id.Lendvai József, Szűcs József, Erdei Ferenc, Pócsik István, Demeter Márton, id. Tákos Lajos (pénztárnok), dr.Gyökössy Endre, Oroszlány Endre, Nagy Kálmán, Szász Tihamér, özv.Nagy Kálmánné.

A Presbitérium